A JÓGA NYOLC ANGÁJA

A Patandzsali által egységbe rendezett jógángák (részek, fokozatok) az önmegvalósító szellemi iskolák, jóga-rendszerek alapját jelentették, Patandzsali nyolclépcsős angája olyan realizációs módszereket tár elénk, amelyeket nem lehet egymástól elszigetelten, csak önmagukban értelmezni. Az angák között a kölcsönösségi kapcsolaton túl alá- és fölérendeltség figyelhető meg. A jóga ezoterikus márgájának angái együttesen teremtik meg az emberi tudat végső felszabadulását jelentő uralmi állapotot, a jóga-szamádhi extázisát. A legmagasabb rendű szellemi tapasztaláshoz az alacsonyabb fokozatok megvalósításán át vezet az út. A tradicionális jóga Patandzsali által megadott nyolc lépcsője (astánga) a következő:

1. jama (erkölcsi tiltás)

2. nijama (etikai előírások)

3. ászana (ontikus és tudati állapotfelvétel)

4. pránájáma (az életerő fölötti uralom)

5. pratjáhára (érzékek uralása)

6. dháraná (koncentráció)

7. dhjána (meditáció)

8. szamádhi (extázis)

Ma egyre inkább elterjedőben vannak a harmónikus személyiség kiformálását elősegítő jóga-iskolák. Ezek végső célja általában az alkotókészség megteremtése az emberben. Ezen a valóban nem elhanyagolható törekvésen kívül azonban van egy sokkal fontosabb, a klasszikus jóga-rendszert alapjában meghatározó tétel, nevezetesen az emberi lét alaphelyzetének pontos behatárolása. Az ember a mindenségre és önmagára az avidjá pozíciójából tekint. Ennek az alapvetően fontos tételnek az elfogadása egyben már meg is határozza az emberi lét további célját és tartalmát, amit csak erkölcsi, etikai alapokból kiindulva lehet kibontani és teljességre vinni. Azok számára, akik ma jógázni akarnak, nem az a létfontosságú kérdés, hogy melyik iskola követői legyenek, vagy milyen meditációs technika “illik legjobban az egyéniségükhöz” , hanem az, hogy mennyire tudják érvényesíteni és igaznak elfogadni önmagukkal szemben az avidjá tételét. Az emberi létstruktúra rongált, hiányos, töredezett, az eredettől elszakadt mivoltára mutattak rá az önmegvalósítás ezoterikus márgái éppen úgy, mint az exoterikus utat járó vallási irányzatok. Vagyis a jóga is lényegében a metafizikai kinyilatkoztatás megtestesítője, ami egy univerzálisnak tekinthető erkölcsi alaphelyzetből (jama-nijama) fog hozzá a vallási parancs, a kozmikus harmónia (rita) betöltéséhez. Ezzel lényegében meg is határoztuk a keleti és a nyugati vallásosság egymáshoz való viszonyát. A keleti vallásosság nemcsak az egyéni tudat hiányosságaira, a kondicionált emberi létre mutat rá határozottan, hanem egyszersmind a szakrális metafizikai szabadság, uralom és üdv-állapot elérésének módját is megmutatja. A nyugati vallási életre egyre inkább a társadalomban betöltött pozíciók, hivatalok vállalása, a szekularizáció jellemző. Mindamellett az emberi létstruktúra alaphelyzetének elméleti meghatározásában egyező állásponton van a keleti vallással; a jóga erkölcsi tiltó és előíró szabályai lényegében megegyeznek a kereszténység tízparancsolatának pontjaival.

Patandzsali nyolclépcsős felosztásában az első két anga az etikai szabályok egyes aspektusait öleli föl, ami folytatódik a magasabb tudatszintek megvalósításával (dháraná, dhjána, szamádhi): az egyén egyre jobban elhatárolódik a kozmikus lét addigi formáitól. A személyiséget döntően meghatározó struktúrák idővel teljesen megszűnnek, mert az individuum a lét legmélyebb lényegével (szúksma) azonosul, amivel áttöri a földi kötöttségek korlátait, s olyan kozmikus régiókba jut el (szvargalóka), amiről Patandzsali és más jóga-filozófusok tesznek említést. A mennyei régiók (lókák), kozmikus birodalmak, világrendek a szent iratokban a dévák lakóhelyeivel azonosak. A keresztény kinyilatkoztatásban az angyali lények birodalmaként szerepel.

A jóga első két angája a jama és nijama követelményei, amelyek először szembefordítják a tudatot az emberi létet meghatározó klésákkal (szenvedés), hogy ebből a pozícióból alakítsa ki a lelki-szellemi fejlődést előremozdító etikai magatartásokat. A jama és nijama követelményeinek egyértelmű megítélése igen nehéz feladat, hiszen a háttérben a mindenség duális princípiumának, a “jónak” és a “rossznak” egymást atjaró és kölcsönösen meghatározó kapcsolata áll. Az emberi élet, az egyéni és társadalmi érdekek védelme egyetemes törvény, bizonyos esetekben azonban a legnehezebb feladat éppen az, hogy meghatározzuk, melyik cselekedet milyen minősítést kapjon. Egyes szituációkban az érdem lehet bűn és fordítva, a bűnös magatartás érdemmé transzformálható. Abban az esetben, ha valaki kegyes, szent életet folytat ugyan, azonban ez nem kevés büszkeséggel, egyéni érdem-érzettel párosul, akkor ez elítélendő életforma (álszentség;. Más esetben viszont, ha a bűnös cselekedet a személyiséget alapjaiban megváltoztató bűnfelismeréssel párosul, ez érdemnek számíthat (Szent Pál megtérése a damaszkuszi úton) (Apostolok cselekedetei l9.). Az emberi élet védelme közös ügye mindenkinek. Az élet kioltása azonban történhet kényszerűségből, szabad akaratból, vagy kötelességszerűen. A hazugság, lopás és a másik ember egyéni érdekeinek figyelmen kívül hagyása, megsértése esetében ugyanez a helyzet. A cselekedetek milyenségét sok minden meghatározhatja: a társadalmi berendezkedés profilja és az egyes ember lelki-szellemi beállítottsága egyaránt fontos tényező lehet. A cselekedetek tehát az adott szituációk és az emberi tudat felépítettségének függvényei. Az eddigiek figyelembevétele mellett a cselekedetek megítélését önmagukban kell értelmezni. Az élet kioltása mindig elítélendő cselekedet marad, a mások szeretetteljes megsegítésére irányuló emberi mozdulatot pedig az elismerés visszhangja kíséri.

Az emberi cselekedetek megítélésének hátterében metafizikai tények húzódnak meg. Az eredetmítoszok szerint az ember megosztottság kettősségében szemlélte és élte át a mindenséget és önmagát. Az emberi létnek az eredeti, “paradicsomi” pozícióból való lezuhanását az eredetmítoszokban leírt események rögzítették az utókor számára. Az ember eredeti képességeinek, az abszolút uralmi helyzetnek az elvesztését különbözőképpen nevezik meg (bűn, avidjá: nemtudás) a szent írások. Az ember azóta él együtt a létesűltséget meghatározó princípiumok differenciált megjelenési formáival. A “jó” és a “rossz”, a bűn és az erény feszültségében élés a két princípium egymásra hatásának következményeit hordozza. Az ellentétek gigászi küzdelme a kiegyensúlyozottság, a kozmikus harmónia és nyugalom állapotában teljesedik ki. Ez a folyamat a mindenségben és az azt magában hordozó emberi struktúrában egyaránt megtalálható. Abban az esetben, ha valaki saját tulajdonságait és adottságait túlértékeli, tehát többnek mutatja magát mások előtt, mint amilyen valójában, akkor a tudatalatti világa megfelelő intenzitású és értékű álomképpel kompenzálja az egyén “tévedését”, akit saját tudatalattija fokoz le a valóságnak megfelelő szintre, hogy az egyensúly ismét helyreálljon.

A jóga etikai előírásainak betartásával a klésák által eltorzított személyiség újra egészséges harmóniába kerülhet önmagával.


IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

FACEBOOK

Facebook By Weblizar Powered By Weblizar