A SZIMBÓLUMOK EREJE 1.RÉSZ

Minden ősi civilizációban nagy fontosságot tulajdonítottak a szimbólumoknak. A legtöbb kultúrában szimbólumok adtak útbaigazítást az embereknek, hogy ki a király, kik a papok, sőt szimbólumokkal jelölték az isteneket és a szellemeket is.
Az emberi kultúra elválaszthatatlan része volt ezeknek a szimbólumoknak. Nincs ez másként ma sem.
Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy mindezen jelek nem azonosak azzal, amit jelölni szándékoztak vele. Mégis gyakran találkozni a történelem során, sőt napjainkban is azzal a téves elképzeléssel, hogy a szimbólum megegyezik az általa jelölt mítikus vagy nem mítikus lénnyel. Tény, hogy egyes szimbólumok kifejezetten intenzív lelki vagy fizikai hatással bírnak az emberre. Néhányat ezek közül még tudományos módszerekkel is vizsgáltak és biztos, hogy a jövőben még több ilyen kutatás is következik majd. Vajon hogyan működik a tényleges hatással rendelkező szimbólumok ereje?

A jóga szimbólumai:

Az OM mantra

A mantrák olyan rövidebb-hosszabb szótagok-szavak, amelyek fennhangon vagy magunkban történő Omismétléséhez sajátos hatásokat kapcsoltak az ősi időkben. A hagyomány szerint a Mindenség rezgésekből áll, amelyet a mantrákkal megváltoztathatunk és a világ forgását olyan irányba terelhetjük vele, ami igazán hasznos.

Az OM a teremtés szimbóluma.

Valójában négy hangzóból áll. A-U-M- és a mögötte lévő csönd, amit szintén ejtünk. Az OM mantra helyes kiejtését egy mester segítségével lehet elsajátítatni. Erre már csak azért is szükség van, mert ez a hangsor rendkívül intenzíven hat a tudatra. Ha valaki felügyelet nélkül rendszeresen gyakorolja, olyan változások indulhatnak el az elméjében, amely fölött esetleg elveszhet a kontroll. Úgy tudjuk, hogy a mantrák közül ráadásul az OM mantra a leg kevésbé “veszélyes” ilyen szempontból. Néhányszor ismételni naponta pl. kifejezetten hasznos.

Mit szimbolizál az OM?

Az OM négy hangzója önmagában is szimbólum értékű. Úgy tartják, hogy az “A” hangzó az éberség, az ébrenlét szimbóluma, kiejtése ennek az állapotnak a rezgéseit kelti a szervezetben. Az utána következő “U” az álom állapot rezgéseit, míg a mögötte lévő “M” a mély alvás, vagy a háttértudat – jungi nyelven a tudatalatti – rezgéseit kelti. A mantra végén a csönd, amelyet szintén ejtünk a Turija. Ez tibeti nyelven annyit tesz, hogy negyedik. Ez a világban meg nem nyilvánult dolgok szimbóluma. Így jön létre az OM. Ez egyféle értelmezés, de ezen kívül még számtalan egyéb megközelítés is van, amelyek szintén érdekesek és természetesen helyesek is.

Együttes jelentéseként az OM-ot a mindentudás, minden hatás és mindenütt jelenvalóság értelmét hordozó szimbólumként tekinthetjük.


Ajánlott irodalom:
Shakta Kaur Khalsa – Kundalíni Jóga
Gertrúd Hirschi – Mudrák
Swami Maheshwarananda – Kundalíni és Csakrák
Dethlefsen – Dahlke – Út a teljességhez

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

FACEBOOK