INGYENES ELŐADÁS

a Kriston Intim Tornáról®

Sajnos az életkor előre haladtával minden szövetünk gyengülésnek, sorvadásnak indul. Látjuk ezt a tükörbe nézve az arcunkon, lassan leszokunk az ujjatlan felsők viseléséről az „integető izom” miatt, a kockás hasnak már csak a vízszintes csíkjai látszanak, a láb vénás problémái sokaknak kellemetlenséget, fájdalmat okoznak, a láb deformitásai a megereszkedett talpszerkezetnek köszönhető.

Ezekre a problémákra, ha nem is fogadjuk el őket, de keressük a megoldást.

Balgaság lenne arra számítani, hogy a medencefenék izmaink életünk végéig tökéletesen fognak működni. Sajnos egy idő után azok is gyengülnek, sorvadnak, megereszkednek. De egyáltalán nem mindegy, hogy milyen tempóban, mely életkorban!

A rendszeres gyakorlással, és napi 8 – 10 perces tornával nagyon sokáig fenntartható, megőrizhető a gátunk fiatalos ereje!

Kriston Andrea által kifejlesztett Módszer a KIT®: az alhas izmait, kötőszöveteit, szerveit védő egészségnevelő program nőknek, férfiaknak, gyerekeknek, megelőzési és szövetgyengeségből, keringési nehézségből illetve egyéb más funkciózavarból származó tünetek megszüntetésére, mérséklésére való törekvéssel.

Előadást tartja: Schiller Andrea

Időpont: 2017. január 13.(péntek) 18:30-20:00

Az előadásra bejelentkezni az alábbi telefonszámon lehet 2017 január 11. déli 12.00 óráig: 06-30-99-27-527 vagy az info@jogagyomro.hu email címen írj nekünk.

KORÁNKELŐ KEDVEZMÉNY:

Ha december 30-ig jelentkezel és befizeted a részvételi díjat a 2017. január 21/28-án tartandó 2×6 órás KIT® kurzusra, akkor 2.000 Ft engedménnyel, 14.000 Ft-ért veheted meg!

Szeretettel várunk!

 

KRISTON INTIM TORNA

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

FACEBOOK