Szemelvény a Newsban (az Oxfordi Iyengar Intézet magazinja) 1996 nyarán megjelent válaszlevélből.
A jóga egy. Ugyanígy az ászana[1] is egy, csak az emberek nevezik és csinálják különbözőképpen. Az astánga jógában nem létezett olyan hogy vinjásza jóga, ezért helytelen a jógát vinjásza jógánaknevezni. Elnézést kérek a kétségek miatt, amelyek felmerültek a jógatanítvány elméjében. Ne legyen a jóga különböző nevek és védjegyek alatt árult olcsó termék! Minden jógikus szöveg azt hirdeti, hogy a jóga eszközei és szándékai mind egyek. Egyek voltak a múltban, egyek a jelenben és egyek maradnak a jövőben is. Az ászana végső állapotának elérését nevezhetjük csak vinjászának. Még a jóga nyolc aspektusa is – név szerint a jama, nijama, ászana, pránájáma, pratjáhára, dháraná, dhjánaés szamádhi – egy Patanydzsali[2] által elrendezett vinjásza krama[3].
Én, mint a mesterem tanítványa, úgy tanultam a jógát, mint ahogy azt a többi tanítványa tette. Sosem utalt a vinjásza gyakorlásra, mint vinjásza jógára. Sohasem mondta, hogy astánga jógát tanít. Magát a gyakorlást mindig úgy nevezte, hogy pátanydzsala jóga.
Ászana-, pránájáma[4]– vagy dhjána[5]–gyakorlás közben a testet, az elmét és az értelmet edzeni kell, be kell hangolni, hogy képesek legyenek felvenni egy ritmikus vibrálást és egy megfelelő modulációt, mint az antenna, amelyik híreket fogad, majd hangolás után ki is bocsátja magából. Megvan a maguk modus operandija, és nekünk, mint szádhakáknak[6], ezt fel kell ismernünk. A vinjásza szó két részből áll: vi és njásza. A vi elválasztást vagy szétválást jelent, a njásza pedig elhelyezést vagy lehelyezést. A vinjásza jelentése: szétválasztjuk és sorrendbe helyezzük. Ez az elrendezés egy módja, avagy egy módszer a megfelelő elrendezésre. Ászana, pránájáma vagy dhjánagyakorlásához meg kell fogannia az emberben a gondolatnak, hogy mennyi lesz az elvégzendő munka, ezután egyfajta elrendezésnek, összeillesztésnek és megvalósulásnak kell végbemennie. A vinjászán keresztül az ember már a kezdetektől, minden egyes szakaszban, minden lépésben és minden állomáson egy szervezett, gyakorlati megközelítésre talál.
Az 1930-as és 40-es években a Gurudzsim[7] az ászanákat vinjásza módszerrel tanította a jógasálában[8] épp úgy, mint a sálán kívül. Amikor Maiszúr (Mysore) maharadzsája, a Sri[9] jógasálápatrónusa „jógatúrákra” küldte, akkor még fiatal volt és mi is azok voltunk. Úgy tanította nekünk az ászanákat, hogy összekapcsoltuk őket a népszerű nevén szúrjanamaszkárnak[10] nevezettekkel. De tulajdonképpen a szúrjanamaszkár az mind ászana. Ászana, mint az úrdhva hasztászana, uttánászana, cshaturanga dandászana, úrdhva mukha shvánászana és az adhó mukha shvánászana (1. ábra), melyeket különbözőképpen kapcsoltak össze, hogy a megcélzott fő ászana felé vezessenek. Például ahhoz, hogy pashcshimóttánászanát gyakoroljunk, arra kért bennünket, hogy csináljunk szamaszthitit, úrdhva hasztászanát, uttánászanát, cshaturanga dandászanát, adhó mukha shvánászanát, lólászanát, dandászanát, pashcshimóttánászanát és fordított sorrendben térjünk vissza szamaszthitihez. Az ászana vagy vinjásza krama szekvenciálásának ilyen módszerét ma „ugrások”-ként ismerjük (2. ábra). Amikor 1937-ben Puneban voltam, akkor különböző oktatási intézményekben kellett ekképpen tanítanom. Ezt a módszert alkalmaztam egészen a ’60-as és ’70-es évekig.
A gyerekek és fiatalok igazán szeretik és élvezik is ezt a módszert, hiszen gyors, lendületes és változatos. A ’40-es évek végén Gurudzsi elhagyta a módszert, én azonban folytattam alkalmazását ott és akkor, amikor az megfelelő volt. Hiszen iskolákban, kollégiumokban és a Nemzetvédelmi Akadémia kadétjait is kellett tanítanom. Az intézetben még ma is tanítunk e szerint a módszer szerint, leginkább gyermekórákon, valamint időnként egyéb órákon is, de nem ez a jellemző. Gyerekeknek tartott órákon gyakran tanítok vinjásza kramát. Ha az ászana mélységeibe kell őket bevezetnem, akkor megőrzöm az „ugrások”-ból nyert energiáikat és az ászanához szükséges testrészeikre irányítom a figyelmüket, valamint arra használom az elméjüket, hogy mélyreható tanulmányozással áthatoljon a testükön.
Hosszú éveken keresztül tanítottam ezt a fajta úgynevezett vinjásza jógát, hiszen a fiatal tanítványaim erőre, energiára és állóképességre akartak szert tenni. Mikor ugyanezek a tanítványok elérték a 35-40 éves kort, már fárasztotta őket ez a módszer és elkezdtek lemorzsolódni. A kimaradási arány következtében változtatnom kellett a szokásaimon és a pusztán fizikai szintű tanítást egy magasabb színvonalú jógára kellett cserélnem.
Abban az időben Pune a fizikai tevékenységek temploma és a birkózóiról híres város volt. Még a mallkhamb is népszerű volt. A mallkhamb egy olyan sport, amelyhez egy fából készült rudat és kötelet használnak, és különböző ászanákat hajtanak végre a rúdon egyensúlyozva. Az erős testű gyakorlók nem szerették a vinjásza féle jógagyakorlást, hiszen az csak a testük felszínét dolgoztatta meg és nem hatolt át az elmén vagy értelmen. Abban az életkorban ez kihívás volt számomra, és ki kellett dolgoznom magamnak, fel kellett kutatnom a módját annak, hogy megtapasztaljam azt az áthatolást, ami eléri a test ismeretlen belső mélységeit.
A vinjásza krama hatására a cukorbetegségtől, magas vérnyomástól, hátfájástól, nyugtalanságtól, idegösszeomlástól és ostorcsapás-sérüléstől szenvedők szemei és fülei felhevültek. Ekkor arra gondoltam, ha ragaszkodom az ugrásokhoz, akkor lehet, hogy ez a jóga egyáltalán nem fog virágozni. Így hát felhagytam számukra a vinjásza bemutatással, hogy ne fáradjanak el, ne legyen légszomjuk vagy hogy ne gyarapítsam a már meglévő problémáikat.
A vinjásza mozdulatok helyett a belső, láthatatlan testet kezdtem el felfedezni, tanítványaimnak pedig a belső megfigyelés és áthatolás művészetét kezdtem el magyarázni. Ez felkeltette érdeklődésüket és lendületet adott a jógának, valamint tiszteletet ébresztett a téma iránt. A korai időkben még a világszerte tartott bemutatóimon is vinjásza kramát csináltam, hogy megmutassam a jóga külső megnyilvánulását és dinamizmusát, ami vonzotta a nézőket. Később az ászanákatugrásokkal mutattam be, majd rátértem a belső akciók magyarázatára. A közönség elkezdte csodálni ezeket az eleddig nem hallott magyarázatokat. Azóta kezdtem el egyre többet mutatni és magyarázni észről, értelemről és tudatról, valamint arról, hogy ezek miként járják át a testet az ászanák különböző bemutatásaikor. Vállalom, hogy eleinte felkeltettem érdeklődésüket a tárgy iránt, majd arra okítottam őket, hogy ismerjék meg annak valódi mélységeit, ami megbecsülést hozott ennek a művészetnek.
Véleményem szerint tehát a szekvenciális ugrások ászanái a test fizikai vagy külső felszínéig érnek, míg a vinjásza egy szekvencia, ami az ászana alapvető vagy végső állapotáig juttathat el. Aki ugrásokat végez, az csak megreked bennük, mert figyelme az ugrásokon és mozdulatokon marad, és nem az értelem összehangolásán vagy a testben lévő sötét barlangok feltárásán. Számomra az összehangolás az stabilitást, a test sötét barlangjaiba való belépés pedig a felvilágosodást jelenti.
Még a szemléletbe való behatoláskor is jelen van a vinjásza krama, csak különböző gondolati vagy szellemi módokon és helyzetekben van alkalmazva. E szerint a szemlélet szerint az ész és az értelem az energiával (prána) és az éber tudatossággal (pradzsnyá) együtt sorban és fokozatosan fejlődik a rendszeren belül az emberek különböző aspektusaiban.
Hasonlóképpen, a vinjásza krama nem feltétlenül jelent gyors mozgású szúrjanamaszkár ugrásokat, lehet lassú mozgású is. Például ahhoz, hogy megcsináljuk a szálamba shírsászanát, felkészíthetjük magunkat a fordított testhelyzetekre a következő szekvenciával: adhó mukha shvánászana, uttánászana, praszárita pádóttánászana, dzsánu shírsászana, pashcshimóttánászana, adhó mukha vírászana. A szálamba shírsászanából való lejövetel után a sorozat elvégezhető fordított sorrendben. Ez a fajta vinjásza fizikailag, szellemileg, intellektuálisan és tudatosan is felkészít a szálamba shírsászanára (3. ábra). A visszaút segít megőrizni a nyugtató és csendesítő érzést, mindemellett segíti a fizikailag gyengéket, a magas vérnyomásban szenvedőket illetve akiknek szemrendellenességeik vannak. Másrészről az adhó mukha vriksászana, a píncsha majúrászanafelélénkít a szálamba shírsászana előtt (5. ábra). Amikor a fő ászana vinjásza kramába van illesztve, azt szamputana krijának, az egymásba illeszkedés műveletének nevezzük (3. ábra).
A vinjásza ellentéte a visamanjásza. A visamanjásza furcsa vagy rendhagyó módon való elhelyezést jelent, de szó sincs arról, hogy ez rendetlen kivitelezést jelentene. Inkább a kihívások módszerének nevezhetjük. Ebben a metódusban különböző kategóriájú ászanák vannak összekapcsolva, a mozdulatok áramlásának megtörése nélkül. Például az eka páda shírsászana és variációi egy ászanában az grathana szthiti (a test összekötése). Ez a kategória a következőképpen működik: eka páda shírsászana ülésből (upavistha szthiti), szkandászana (előre nyújtózás vagy pashcshima pratana szthiti), bhairavászana (fekvő vagy szupta szthiti), kála bhairavászana vagy cshakórászana (kar-balansz vagy bhudzsatólászana szthiti), dúrvászászana (álló – uttistha szthiti), ricsikászana (uttistha pashcshima pratana szthiti) és így tovább (4. ábra).
A vegyes csoportokból származó ászanákat visamanjászaként is ismerjük. Például: tádászana, uttánászana, adhó mukha shvánászana, paripúrna návászana, utkatászana, ustrászana, kapótászana, adhó mukha vírászana és így tovább (6. ábra). Rugalmasságuk miatt a gyerekek szeretnek így gyakorolni, mert a változtatások kihívások elé állítják őket. A mesterem mindig azt kívánta, hogy így végezzem az ászanákat. Például arra kért, hogy szálamba shírsászanából hirtelen natarádzsászanábaugorjak.
A vinjásza és a visamanjásza tovább osztályozható úgy mint vilóma, anulóma és pratilóma. A vilóma vinjásza rendszeres megszakításokkal való összekapcsolást jelent. A vilóma vinjászában az azonos csoportba tartozó ászanák minden alkalommal egy választott ászanával vannak összekapcsolva, mint például dzsánu shírsászana – pashcshimóttánászana, triang mukhaikapáda pashcshimóttánászana – pashcshimóttánászana, ardha baddha padma pashcshimóttánászana – pashcshimóttánászana, upavistha kónászana – pashcshimóttánászana és így tovább. (7. ábra)
A vilóma visamanjásza esetében a különböző vagy ellentétes csoportba tartozó ászanák egy választott ászanával vannak összekapcsolva. Ez azt jelenti, hogy egy előre nyújtózást és egy hátra nyújtózást gyakorlunk (pashcshima pratana szthiti és púrva pratana szthiti), mint például pashcshimóttánászana – úrdhva dhanurászana, pashcshimóttánászana – ustrászana, pashcshimóttánászana – dvi páda viparíta dandászana. (8. ábra)
Korábban elmagyaráztam azt a szekvenciát, ami fel- és levezeti a szálamba shírsászanát. Abban a módszerben jelen van a pratilóma vinjásza és az anulóma vinjásza. Az adhó mukha shvánászanától a szálamba shírsászanáig tartó út a pratilóma vinjásza (az árral ellentétes irányú haladás). Ez egy emelkedő vagy természetellenes sorrend, míg a szálamba shírsászanától az adhó mukha shvánászanáig tartó út az anulóma vinjásza (árral való haladás), avagy a természetes sorrend. A pratilóma vinjászában a gyakorlás emelkedő irányban halad, míg az anulóma vinjászában ereszkedő irányú. Ahhoz, hogy egy haladó ászanát végezzünk, az egyszerűbb ászanáktól haladunk a bonyolultabbak felé. A test, az életenergia, az elme, az érzékszervi érzékelés feltöltését és az értelem, valamint az én-tudat lángra lobbantását nevezzük pratilóma vinjászának; míg a bonyolult ászanáktól az egyszerűbbek felé haladó, és a test egész rendszerét és a tudatosságot lecsendesítő módszert anulóma vinjászának nevezzük. Ekképpen a test aktivitására és passzivitására irányuló éberség növelhető vagy csökkenthető, ami segít kitárni az elme látóhatárát. Mindannyian észrevehettétek, hogy a szokásos órákon és a megszokott gyakorlásban is gyakran először az egyszerű ászanáktól haladunk a bonyolultak felé (pratilóma), majd jövünk vissza a bonyolultaktól az egyszerű ászanák irányába (anulóma).
A pránájáma gyakorlást is hasonlóképpen végezzük. Az uddzsáji[11] légzést normál légzéskörökkel vagy a vilóma pránájámát[12] uddzsáji légzéskörökkel felváltva végezzük.
Még a dhjánában is, mikor a tudatban egy változás vagy áramlás bukkan fel, akkor a tudat újratöltésére van szükség. Patanydzsali emlékeztet minket a mantra dzsapára, a szent AUM szótagra. Arra kér bennünket, hogy ismerjük meg és érezzük át jelentését. A csitta praszádanam vagy előnyös elhelyezkedés, valamint a tudat mérlegelése a meditáció (dhjána) alatt csakis vinjászakéntvégezhető. Azonban a dhjána vinjászában kifinomult és nagyon finom módosítások vannak, melyek nem végezhetőek elnagyoltan.
Mint jógagyakorlók emlékezzetek arra, hogy a vinjásza nem csupán gyors, mozgékony mozdulatokat jelent az ászanákban. Ez önmagunk felépítésének folyamatát jelenti. A gyors és elnagyolt mozdulat elbűvöli a fiatalokat, elragadtatja őket. Amennyiben a jógagyakorló megelégszik egy felületes szinttel, a külső test kapargatásával az áthatoló gyakorlás helyett, akkor ez a gyakorlás ugyan szolgál, de egy bizonyos ponton túl élvezeti jógává (préjasz jóga) válik. Amit én tanítok és gyakorlok az az, hogy fedezzük fel az ászanákban lévő finomságokat és határozottságot, így hát ez az ihletett jóga (sréjasz jóga). Ne a mozdulat ragadjon minket magával, inkább a cselekvésben rejlő szilárd dinamizmus.
Mindannyian a mesterünktől tanultuk ezt a módszert, ebben nincs megoszlás. A korábbi módszer fiataloknak való, hogy felkeltse az érdeklődésüket és bátorságot építsen ki bennük, míg a második módszer az ego finomításának művészete, valamint az intellektuális fejlődés felé vezető út.
[1] Testtartás. (Minden lábjegyzet a forditó magyarázata.)
[2] A Jóga-szútrák szerzője, filozófus.
[3] Krama: módszertan.
[4] Légzésszabályozás.
[5] Meditáció.
[6] Jógagyakorló.
[7] Tanár úr. Az indiai kultúrában az idősebb tanítókat, kifejezetten jóga mestereket jelölő titulus.
[8] Jógaterem.
[9] Személynevek, istenek nevei vagy szent szövegek címe előtt szereplő titulus.
[10] Napüdvözlet.
[11] A légzésszabályozás egyik fajtája.
[12] A légzésszabályozás olyan fajtája, ahol a ki- és belégzés nem folyamatos, hanem szakaszokra bontott.
Fordította: Sós Irén
Lektorálta: Fenyvesi Judit
Forrás: B. K. S. Iyengar: Astadala Yogamala vol. 2. 245-253. o., Allied Publishers 2001