A kínaiak úgy tartják: attól a pillanattól, amikor megszületünk, mindaddig, amikor majd meghalunk, elmúlunk – egész életünk során tanulnunk kell. A tapasztalatok adják meg egy ember értékét, azok a tapasztalatok, amelyek már megérettek bennünk, és amelyekre támaszkodva segíteni is tudunk másokon. Úgy tartják, hogy értékes életet élni nem külső javak megszerzésével lehet, hanem azáltal, hogy segíteni tudunk – és segíteni csak az tud, aki önmagában is erős, tisztában van az értékeivel és csiszolandó hibáival is. Ez a felismerés nagyon fontos. Tudni, hogy még lehet jobban, még lehet pontosabban, nagyobb figyelemmel tenni a dolgunkat – és tisztelni mindazokat, akik már jobban tudják.
Tanító és tanítvány kapcsolata Küroszi Theodorétosznál: azaz Tekintélyelv és bizalom a mindenkori pedagógiában.
A tanító és a tanítvány kapcsolata kulcsfontosságú az emberi gondolkodás történetében. Mivel az ismeretek átadásán és elsajátításán túl a mester és a tanítvány között sajátos viszony alakul ki, e kapcsolat minősége alapjaiban határozhatja meg, hogy a tanítvány miképpen közeledik a tudományhoz, illetve milyen szinten és milyen kedvvel műveli azt. Az évezredek során számos példával találkozunk, amelyekből a mester és a tanítvány kapcsolata sokféleképpen értelmezhető. A modern pedagógia megállapításai a gyakran hagyományosnak értelmezett tekintélyelv bírálatától a tanító és tanítvány(ok) között kialakuló/kialakítandó viszonyrendszer átfogó újraértelmezéséig számos érdekes adalékot szolgáltatnak a kérdés korszerű megvilágításához. Mindazonáltal legalább egy lényeges ponton találkozik a mester és tanítvány kapcsolatát értelmezni próbáló számos elmélet: ez pedig a bizalom. Amint azt a korábbi mesterek nyomán Küroszi Theodorétosz V. századi görög egyházatya is állítja: az előzetes bizalom megléte nélkül semmilyen ismeretet nem lehet elsajátítani, így a bizalom hiányában a tudomány művelése is lehetetlenné válik.
A tanító/mester egy élő személy, aki valamire tanít – de ennél többet is tesz. Aki saját magából ad valamit a tanítványának. Az életre tanítja, szóval és tettel, akármit is tesz, az mind az életről szól. A tanítvány látja az életét, a cselekedeteit, de nem abból tanul, hogy robotként másolja őt. A jó mester a tanítványával eggyé válik, együtt lélegzik vele. A mester különleges kapcsolatot épít ki tanítványával, amit csak ok ketten értenek és élnek. A kapcsolat az, ami tanít. A kettejük között levő élet, amit nem élhet át más helyett senki, ami átalakít. A tanítvány hasonlóvá lesz a mesteréhez. A gondolatok, a gesztusok, a magatartás – ha ismered a mestert, ismered a tanítványát. Felismered, hogy vele volt – eltéveszthetetlenül. A mestert tiszteled a tanítványban – ha nem tiszteled a tanítványt, a Mestert sem tiszteled.
De nem mindenki tanítvány, aki azt gondolja magáról. A tanítvány nem tanítvány, ha csak fejben az. Akkor csak tudást vett át, legjobb esetben is, és nem az életet. Aki úgy dönt és cselekszik, hogy közben töprengenie kell, mit is tanított erről a mester, és vajon megfelelő-e ez a dolog, az legfeljebb szolga, de nem tanítvány. A tanítvány tudja, mit kell tennie, mert élet van benne. Aki úgy él, hogy az ereiben életként lüktet a tanítás, az több mint szolga. “A szolga nem marad mindörökké a házban, a fiú marad ott mindörökké.”
Úgy élhet, hogy nem kell megbánnia semmit utólag. Ezután mindig győztes lehet, mert már győzött önmaga felett, megalázta magát, amikor hagyta magát tanítani, és engedelmeskedett a Mesterének. Most pedig folyamatosan az életnek engedelmeskedik, amit a Mestertől kapott.
Ám az igazi tanítvány mégsem egy droid csupán, egy klón, egy másolat, hanem egyedi személyiség – aki mégis visszatükrözi a mesterét. Egyszerre önmaga, teljesen szabadon, és egyszerre képmás. így egyedi, és egyedinek is kell lennie. Így izgalmas a dolog, így életteli, dinamikus – egy fénymásolat halott dolog lenne.
A mester mindig út, mivel ő tudja, hogy mi következik, mivel már járt ezen az úton, és átélt mindent, amit átélhetett. Ő megy a tanítványa előtt, töri számára az utat. Ha tüskés az út, akkor Mesterét érik először a tüskék – csak annyit hagy a tanítványának, amennyire szüksége van a haladáshoz, a többit a mester viseli. Csak egy vállszélességnyi az út, pont akkora, mint a mesteré. Nincs más, csak ő és a tanítvány. Az igazság nem más, mint a valóság.
A kínaiak szemében minden embernek van egy Mestere, mint ahogyan egy apja. Ő az, aki utat mutat, vagy segít, ha szükséges. Azonban mindenki tanítvány is egyben – még a mesternek is vannak mesterei, és minden tanítványnak tanítványai. A mester-tanítvány viszony ezért behálózza a társadalmat, amely erre a rendre épül, erre a függőségi, kölcsönös tiszteleten alapuló viszonyra.
Például a kínai harcművészek szerint “egy tanítvány legalább három évet tölt el egy jó tanár keresésével, a tanár pedig legalább három évig teszi próbára a tanítványt”. A jó mester mindig a helyes ösvényen vezeti a tanítványt, és segít felépíteni az erős alapokat a jövőre nézve. Egy közepes tanító nem tud segíteni a biztos alapok elsajátításában, viszont rengeteg “rossz beidegződést” taníthat. Egy jó mester mindig jó példát mutat a tanítványoknak saját szellemi és morális értékeiből. Egy igazi mester soha nem harcművészeteket, harcművészeti technikákat tanít csupán, hanem az életet magát, az “élet útját”. Manapság a mesterek korát éljük. Soha ennyi mester nem hemzsegett még a világon. Mindenki tanítani akar, a tanulásra kész lelkület viszont mintha kiveszett volna.
forras :mester és tanítványa